2013. szeptember 27., péntek

"Azt fogjátok érezni, mint Rómában a gladiátorok" - épül az Albert, azaz a Fradi Stadion

Egy új, szép és korszerű stadion, az egyik legmodernebb Európában, ez lesz a Fradi Stadion: az építkezésen jártam.
És hogy milyen is egy félkész stadion? Óriási, szürreális és gyönyörű. A hatalmas térben félkész szerkezeti elemek meredeznek a levegőben, olyan drámai hatást keltve, mintha legalábbis egy űrbázis építésén járnánk.




A bejárás során sok érdekesség kiderült az építkezésről. Elrejtett damilszálak, Lego és kultúra, ismerjétek meg a terveket!

Nézzük a legizgalmasabb információkat az Albert Stadion építéséről, amit jelenleg tudni lehet:

Az Albert stadion építésén magyar mérnökök, magyar cégek dolgoznak, magyar alapanyagokkal. Az épületkomplexum előregyártott elemekből áll, amiket gyakorlatilag mint egy óriási Legot, összecsavaroznak. Kapunk egy fedett nézőteret, aminek maximális befogadó képessége 22 800 fő, a pálya pedig szabadtéri lesz. Az épületrész, bár elsőre nem feltűnő, két részből fog állni. A fejépület 8-9 szint magas lesz, alatta 3 szint mélygarázzsal. Helyet kap majd kávézó, söröző, étterem és egy múzeum.


A tervek szerint a stadion korszerű lesz, méghozzá nem kicsit.  A pályát fűtött fűfelület fogja borítani, amit 24 fejes locsolórendszerrel öntöznek majd és a fűszálak között beépített damilok lesznek. Ezáltal sokkal stabilabbá válnak és alapesetben nem fogunk olyat látni, mint például a olasz meccseken, amikor egy-egy becsúszás során kifordul a gyep. Bizony, mi reméljük nemcsak ebben, jobbak leszünk :)





Kevesen tudják, de az 500 fő alatti konferenciák számában Magyarország a top3-ban van a térségben. Az épület egyik része, ami egy öt csillagos szálloda színvonalával fog rendelkezni, pont ezt a keresletet fogja kiszolgálni.



Sok szó esik arról, hogy milyen fontos szerepet játszik a sport a fiatalság szempontjából. Utánpótlás, felesleges energiák lekötése és nevelés, ez is az Albert Stadion küldetése lesz.




Nem titkolt cél egy új szurkolói kultúra megteremtése és hogy ebben a modern, mindennel felszerelt stadionban egy-egy  sportesemény túlmutasson az eddig megszokottakon és legalább négy órás, kulturált szórakozást nyújtson a látogatóknak, családoknak. A teljes területen lesz wifi és minden széken lesz QR kód, ami okostelefonnal leolvasható és a tervek szerint rendelésre használható.




A fizetőeszközök és maga a belépő a szurkolói kártya lesz, ami úgy fog működni, mint a sziget fesztiválon. Lesznek ugyan mobil jegypénztárak, de öt éven belül a hangsúly az online jegyrendelésre fog terelődni.


Ilyen lesz az új Albert Stadion, nem kérdés hogy egy újabb nagyszerű hellyel bővül a város, valamikor 2014 őszén. Én biztosan ott leszek a lelátón, ha elkészül, és Ti?

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. 


Roland oldala a szurkolóknak és azoknak, akik továbbra is követnék az építkezés fejlem ényeit: ITT!

A Market Építő Zrt. facebook oldala sok-sok képpel és a legfrissebb információkkal: ITT!

Olvassátok el ezt is:

Kossuth téri építkezés:
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/07/kulonleges-helyen-kossuth-teri.html

Várkert Bazár belseje, felújítás előtti állapotok:
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/09/valtozo-budapest-varkert-bazar-es.html

Aktuális, Várkert Bazár és Kossuth tér felújítása képekben:
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/09/valtozo-budapest-varkert-bazar-es.html

2013. szeptember 15., vasárnap

Változó Budapest: Várkert Bazár és Kossuth tér felújítása képekben

Az utóbbi két évben, amióta a blog elindult, rendesen feltérképeztem a várost és eszméletlen helyeket találtam, de a két kedvenc holtversenyben egymással, azóta is stabilan a Várkert Bazár és a Kossuth tér. Ezen a két helyen jelenleg is gőzerővel zajlanak a munkálatok, erről már olvashattatok is a blogon korábban, ezért most amolyan szubjektív helyzetjelentés következik. Amikor tehetem -és ez elég gyakran előfordul-,  kijárok és fotózom az építkezéseket, ebből jön most egy könnyed, sok képet tartalmazó aktuális merítés, egy kis kiegészítéssel fotózás témában.


Felújítás a Várkert Bazárban:

Egyik nap a kezeim közé került egy Nikkor teleobjektív, úgyhogy úgy döntöttem, körülnézek vele a Várkert Bazár háza táján. Nem én voltam az egyetlen érdeklődő, többen is fotózták, figyelték a munkákat a kerítések mellett állva, volt is mit nézni.
Ha még nem láttátok, a felújítás megkezdése előtti, épületen belüli és kívüli állapotokról és némi történeti áttekintésről egyaránt itt találtok részletes beszámolót:
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2012/10/imadatom-targya-varkert-bazar.html





Amikor odaértem, kaptam egy kis szívdobogást, meglepően vissza van bontva az épület, de én nem vagyok építész, biztosan így kell. Nem tudom hogyan lehetséges, de bármennyire szét van verve, bontva, minden állapotában szép. Nagyon.
Az oszlopok eltűntek, de az oroszlánok még mindig szigorúan néznek az arra elhaladókra.



Az utcán közlekedők nem is sejtik, milyen mély gödörben folyik a munka a fal túlsó oldalán. Készül a mélygarázs...



Az ajtón belépni most nem lenne túl jó ötlet:


A helyszínt elnézve a 2014 márciusi átadás túl közelinek tűnik, most nehéz elképzelni hogy addigra elkészül, de majd kiderül...





A Várkert Bazár megújulását figyelemmel követhetitek a www.varkertbazarinfo.hu oldalon, megéri benézni.

Kossuth téri felújítás 





A Kossuth teret valamikor évekkel ezelőtt szerettem meg igazán, amikor a közelben volt a munkahelyem és reggelente itt áthaladva a Parlament tornyait bámultam álmodozva, hogy jól induljon a nap. Hatásos volt és erről hamarosan még lesz szó a blogon. Nem meglepő, hogy fontos számomra a megújulása és az sem, hogy talán a Kossuth téri felújítás kelti a legnagyobb érdeklődést, fotós körökben is. Nem nagyon tudtam még úgy elmenni mellette, hogy ne lássak néhány fotóállványt és egymást a szemük sarkából leső, minél jobb helyre vadászó fotósokat. Én is sokszor kijártam képeket készíteni, fura is lesz, ha majd elkészül a tér... Nemrég a Budapest Bloggerek csapatával fedeztük fel az építkezést,  itt már olvashattatok róla és arról, hogy a tervek szerint milyen lesz:

http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/07/kulonleges-helyen-kossuth-teri.html

Ezúttal újabb, látványos képeket hoztam nektek:




Itt is ezerrel épül a mélygarázs, jelenleg az utolsó födémelemek betonozása zajlik.









Egy természetfotós projekt miatt este is kijöttem néhányszor és amikor éppen nem a madarakat fotóztam, a térről készítettem képeket. Érdekes ilyenkor a nappali nyüzsgéshez viszonyított kontraszt, teljes a nyugalom, nagyon más a hangulata.
Joggal kérdezhetitek, hogy ugyan mi érdekes lehet éjjel egy építkezésben, azon kívül, hogy a Parlament ilyenkor (is) valami egészen lenyűgöző és bármeddig el lehetne nézni...Elárulom: a világítás. Minden jól tud kinézni, ha úgy esnek rá a fények.



És a kép, ami miatt kimentem ilyen későn: egyes nyári napokon madarak köröztek az épület felett és ahogy rájuk esett a fény, egészen különleges és egyben szürreális látványt nyújtottak. A fotó hosszú záridővel készült, ezért jelennek meg csíkozottan repülés közben.



A Kossuth téri építkezést egy nagyon jó oldalon,  a www.nemzetfotere.hu-n követhetitek nyomon, ajánlom megnézésre a Filmtár videóit is.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog facebook oldalához ITT, ahol még több képet és tartalmat osztok meg. 

Egy kis adalék a fotókhoz, fotósoknak:
A Várkert Bazár egy Nikon D800-zal lett megörökítve, a Kossuth tér pedig belépő szintű Canonnal, azonos módon lettek utómunkázva, bár meglepő módon azt a szerkesztést, ami jól állt a Canon fotóknak, a Nikonos képek valahogy kevésbé tűrték. Az, hogy melyik márka a jobb, örök vitatéma a fotósok körében és mivel körülöttem mindenki Nikonos, már éppen én is kezdtem elbizonytalanodni és  a váltáson gondolkodni. Ez a fotózás azonban meggyőzött, miért is inkább a Canon. Szubjektív vélemény következik, nem kell vele egyetérteni. Egyértelműen a színek azok, amik számomra eldöntötték a vitát, ebben pedig egyértelműen a Canon a győztes. Egy márka sem képes olyan ragyogó kék eget varázsolni, persze erre lehet legyinteni, hogy az utómunka miatt ez lényegtelen,  de nem az annak, aki nem akar órákat szöszölni a képeken. Zavar a Nikonban a fátyolosság és a  sárga színvilág, mivel én alapvetően nem szeretem és mindig próbálom eltüntetni a képeimről ezt az árnyalatot. Összességében, a Nikon jobban teljesít, ha embereket, rendezvényeket fotózunk, de amire én használom, így épület és városfotóban, a Canon a nyerő. 

Olvastátok már?

Rácz Fürdő belülről
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/05/a-felujitott-racz-furdoben-jartam-1-resz.html

Földtani Intézet kék Zsolnay teteje
http://checkmybudapest.blogspot.hu/2013/05/a-foldtani-intezet-belseje-es-teteje-az.html